Tétmeccs 205 nap után: a MAC ellen kezdünk

Az Opten Vasas HC nyitja szombaton az Erste Liga 2020/21-es idényét, a MAC HKB Újbuda elleni találkozóval.

Hektikus, bizonytalan, aggodalmakkal terhelt, karanténnal megtűzdelt, pihenéssel, kikapcsolódással, majd kőkemény edzésekkel teli. Így jellemezhetjük az elmúlt hónapokat az Opten Vasas csapatának szemszögéből, de ugyanez lehet a helyzet a mezőny többi tagjánál is.

Soha nem tapasztalt körülményekkel kellett megküzdenie a magyar élvonal csapatainak, a magyar jégkorongsportnak, és mindannyiunknak is, de a végén csak elérkeztünk ahhoz a naphoz, amit úgy hívhatunk: MECCSNAP.

Merthogy elkezdődik az Erste Liga szombaton, ahogyan az a liga szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a mezőny úgy döntött, mindenképpen induljon el a bajnokság, és a lehető legtöbb meccset igyekezzen mindenki lejátszani. Ezen lesz Ladányi Balázs és Revák Zoltán csapata, az új névadószponzorral gazdagodó Opten Vasas HC is.

A mieink az elmúlt hetekben több edzőmérkőzéssel hangoltak, játszottak az U20-as válogatottal (2-3, 2-4), a Dunaújvárosi Acélbikák csapatával (6-0), a Titánokkal (0-3), valamint a DVTK Jegesmedvék együttesével is, az a miskolci találkozó minden tekintetben zárt kapus volt (a srácok remekül helytálltak, maradjunk ennyiben ezúttal is).

Németh Árpád, Horváth Bence és Léránt René személyében három új igazolással bővült a csapat kerete, ők is ott lesznek szombaton, az első bajnokin.

Tornyai Gábor és Bukor Rajmund így nyilatkozott a rajtról:

Az ellenfél úgymond visszatért az Erste Ligába, bár ez már egy másik csapat, amely korábban egyesült a Hokiklub Budapesttel, és úgy döntött, a magyar bázisú bajnokságban versenyez az előttünk álló bajnokságban. Kangyal Balázs vezetőedző keretében roppant rutinos játékosok ugyanúgy találhatók (elég csak Sofron Istvánra, Bálizs Bencére, Pozsgai Tamásra vagy Scott Macaulay-ra gondolni), mint fiatal tehetségek (így Dóczi Zsombor, Csollák Márkó vagy Schlekmann Márk), azaz nagy várakozás előzi meg szereplésüket.

A meccs 19:15-kor kezdődik a Tüskecsarnokban, és nyitott lesz, azaz várják a nézőket is.

Jegyeket ezen a linken lehet vásárolni 1000 és 1500 forintos áron.

A találkozót élőben közvetíti a Duna World.