backround

Szuper Levente: „Minden csapatnak megvan a maga identitása”

A Schiller-Vasas HC hároméves szakmai terve feléhez ért, ennek apropóján beszélgettünk Szuper Leventével az Erste Liga idei szezonjának derekán. 

Felemás idényt produkál csapatunk, mert bár több győzelme van, mint tavaly ilyenkor, sorozatban tizennégy alkalommal hagyta el vesztesen a pályát. Sokan küzdenek (súlyos) sérülésekkel, így kényszerhelyzetek is adódtak az elmúlt időszakban. A játékoskeretben változás is történt a napokban, és Szuper Levente elárulta, tervben van két légiós szerződtetése is. A cél ezzel együtt továbbra is az, hogy minél több magyar fiatal kapja meg a lehetőséget a felnőttbajnokságban, és tegye meg azt az utat, ami a profi sportolóvá alakulást jelenti.

Eltelt huszonnégy forduló az Erste Liga idei szezonjából. Hogy tetszett az, amit eddig láttál, milyen az összkép?

Sok minden történt az elmúlt hónapok alatt, együtt élünk meg mindent a csapattal, ami egy kicsit átalakult az előző szezon óta. Érkezett néhány rutinos játékos, akik pedig tavaly újoncok voltak, most valamivel tapasztaltabbak. Maradtunk a fiatal, magyar vonalnál, továbbra is ez a víziónk, és ezt nem adjuk fel. Jelenleg rengeteg sérült játékosunk van, de ebben a helyzetben is igyekszünk meglátni a jót, újabb és újabb fiatal játékosoknak tudunk lehetőséget adni az utánpótlásból. Ez egy kényszerhelyzet, amit próbálunk előnnyé kovácsolni. A bajnokságot figyelve egyre inkább rá kell jönnünk: le vagyunk maradva a fiatalok tekintetében, és itt nem csak a mi fiataljainkról beszélek. A ligába rengeteg légiós érkezik, akiknek a minősége, játékosmúltja – sajnos – elegendő ahhoz, hogy itt főszereplőkké váljanak. Egy svéd harmadosztályból érkező, ott is közepes játékosnak számító légiós itt meghatározó pont/meccs mutatót hozó hokissá válik, ami nagyon szomorú azokra nézve, akik mondjuk juniorválogatottak vagy akiket nagy tehetségnek kiáltottak ki. Ahhoz, hogy ez a szakadék csökkenjen, még több lehetőséget kell adni a fiataloknak, nem vesztegethetjük az időt, mert enélkül sosem fogunk felzárkózni. A fiataloknak pedig igenis nagyobbat kell álmodni, nem szabad megelégedniük a helyzetükkel.

Mennyire látsz egyébként tudatosságot a fiatalokban, tényleg komolyan gondolják a hokit? Érzel csalódottságot abban a tekintetben, hogy nem mindenkin lehet látni azt, hogy sok mindent feláldoz a profi sport érdekében?

Ahhoz, hogy valaki profi sportolóvá váljon, rengeteg apró dolog szükséges, és ha csak egy is hiányzik ezekből, akkor nem válik azzá. Globális probléma ez, nem csak a jégkorongra jellemző: nehéz fenntartani a fiatalok motivációját, és igen, ebben nekünk, sportvezetőknek nagy a felelősségünk. Hogy minket mi motivált annak idején? A legkevésbé sem a pénz. Legelőször is az, hogy akkor az emberek követték a sportot. Óriási volt a Kisstadionban több ezer ember előtt a Fradinak szurkolni, a drukkerek ismerték a játékosokat, a hobbijukat, a kedvenc ételüket és így tovább. Vonzó volt a közeg. Ma egy fiatal játékos először talán akkor gondolja komolyabban végig a jövőjét abban a sportágban, amibe beletett pár évet, amikor U14-ből felkerül U16-ba. Ekkor hallja azt először, hogy a profi sportban sok a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság. Ekkor látja azt igazán, hogy egy felnőttmeccsen a családtagokon és a barátokon kívül kevesen vannak, nincs igazán értékelhető hangulat. Ez így elsőre nem egy ösztönző környezet, és az sem, hogy nem alakul ki a gyerekek között igazi versenyhelyzet. Sajnos, nincs még olyan sok tehetség, hogy egy-egy fegyelmezési vagy hozzáállást érintő probléma miatt mondjuk megbüntessünk valakit azzal, hogy egy ideig nem számítunk rá. Összetett dolog a motiváció kérdése, de azt a langyos környezetet, amit a sportágunk és talán sok más sportág is fenntart, nehezen lehet megreformálni. Ez is egy tapasztalat, nekünk is sok mindent át kell gondolnunk.

Bár már van két győzelmünk, kívülről talán mintha kevésbé lenne pozitív az összkép az eddigi mérkőzések alapján. Így látod?

Mi továbbra sem abban mérjük a fejlődést, amit az eredményjelzőn látunk, bár teljesen természetes, hogy sokan ebből vonnak le következtetéseket. Világosan kell látni, hogy teljes kerettel is pokolian nehéz nekünk minden egyes mérkőzés, a sérülésekkel együtt még inkább. A két alappillérünk továbbra is a türelem és a bizalom, és ezekről sokat beszélünk a fiúkkal. Mi egy hároméves tervet vázoltunk fel másfél éve, azaz éppen ennek az útnak a felénél tartunk. Folyamatosan derül ki számunkra, hogy ki az, aki kitart, és tovább akar velünk jönni ezen az úton. Látjuk, ki az, aki stagnál és van olyan játékos is, akiről sejtjük, hogy nem lesz velünk a következő szezonban, mert kiderült, nem ez az ő útja, nem ez az ő világa. Folyamatosan figyeljük a srácokat a szakmai stábbal, a reakcióikat bizonyos helyzetekre, így például a mostani szituációra is. A sok vereség során kiderül, kinek milyen a karaktere, hogyan reagál erre, és mit jelent ez a teljes csapat életében. Ezek a helyzetek is a profi sportoló sajátjai, miközben mi is tanulunk, tapasztalatokat szerzünk. Egy biztos: minden nap, minden percben a maximumot kell nyújtani, mert a rendszer hamar kilöki azokat, akik nem így gondolkodnak. A profi sport előbb-utóbb igazságos helyzetet teremt.

Szóval nem feltétlenül baj, hogy csak 8 pontunk van?

Minden csapatnak más célja, más identitása van. A legtöbb klubnál az eredmények számítanak, és természetesen mi is örülnénk, ha több pont állna a nevünk mögött. De nekünk a visszacsatolás miatt fontos az eredmény, hiszen lényegében még mindig egyfajta tesztüzemként működünk, akár egy-egy meccs során is. A legutóbbi, UTE elleni mérkőzés is remek példa: nagyon jól beleálltunk, rengeteg helyzetet teremtettünk az első harmadban, szinte állva hagytuk az Újpestet. Aztán a 15 perc szünet során történt valami, lezajlott valami a fejekben, ami egy nagyon rossz második harmadhoz vezetett, hogy aztán következzen megint egy jó periódus a végére. A játékosainknak meg kell tanulniuk, hozzá kell szokniuk, hogy végig rajtuk van a felelősség, ők alakítják a mérkőzést, ők döntik el azt. Ez egy óriási lehetőség is. Mi Godóékkal, Baluékkal, Pedróval annak idején a saját bőrünkön tapasztaltuk az ebben rejlő lehetőséget, hiszen tinédzserként kerültünk be a felnőttek közé. A felelősséget korán a fiatalokra kell zúdítani, be kell dobni őket a mélyvízbe. Aztán persze kihúzzuk, megtörölgetjük őket, megszárítjuk a hajukat is, és aki arra érdemes, azt újra bedobjuk, és újra kihúzzuk. De a nagybetűs élet nehézségeivel nekik kell megbirkózniuk, nem tudunk a végtelenségig „hajat szárítani”. Előbb vagy utóbb kiderül, ki tud szembenézni a kihívásokkal.

Visszatérve a korábbi felvetésre: igazán szembe akarnak nézni? Sokan tartják például ugródeszkának a Vasast?

Mi is néha elbizonytalanodunk, hiszen nagyon rapszodikus a helyzet, és néha vannak olyan reakciók, amikről órákig tudnánk beszélgetni. Ne felejtsük el, hogy a végső cél az, hogy a Vasas saját magának legyen az ugródeszkája, elvégre a vízióink az, hogy a magyar fiatalokra, lehetőség szerint a saját nevelésű fiatalokra épüljön a felnőttcsapatunk. Ez most is unikum, senki nem csinálja azt, amit mi, és ezt szoktuk a játékosoknak is hangsúlyozni: ők azok, akik ezt a projektet igazolhatják. Ők bizonyíthatják, hogy lehet rájuk számítani, hogy így is lehet csinálni, a kezükben a lehetőség. Folyamatosan figyeljük, ki az, aki a kötelező edzéseken, foglalkozásokon túl beleteszi azt a pluszt a jégen vagy a jégen kívül, amivel különb lehet a többieknél, amivel igazán profi sportoló és jó ember lehet. A hároméves terv végén persze az is kiderülhet, hogy ez nem járható út, hogy ezt így nem lehet csinálni. Mi úgy hisszük, hogy lehet.

Rafaj Attila rutinos játékosként érkezett a nyáron a csapathoz, december elsejétől nem tart velünk. Miért?

Rafi egy kivételes tehetséggel megáldott játékos, közös megegyezéssel azonban elválnak  az útjaink. Ez is a profi sport sajátja.

Az alapvető koncepció fenntartása mellett tervben van külföldi játékos szerződtetése?

Igen, egy ideje terv, prioritás is, hogy történjen egy kis vérfrissítés, ugyanakkor ez rendkívüli körültekintést igényel. Két olyan játékosban gondolkodunk, akiknek a jelenléte tovább építheti a fiataljainkat: aki teljesen más hokikultúrából érkeznek, akik egyáltalán nem tudnak magyarul, akik olyan pluszt hozhatnak, ami ösztönzőleg hathat a mi játékosokra, és akik persze az eredményességünkön is tudnak javítani. Ennek persze anyagi vonzatai is vannak, azon dolgozunk, hogy stabilizáljuk a helyzetünket. Egyébként is gőzerővel dolgozunk már a következő szezon alapjainak a lerakásán, a háttérben és a játékoskeretet tekintve is. Körvonalazódik, ki az, aki tovább tart velünk az úton, ki az, aki magáénak érzi ezt a projektet. 

A sok sérült miatt az U21-es csapatunkból többen is stabilan a felnőttek között szerepelnek. Így Horváth Andrásnak lett nehezebb a helyzete, ő az U18-hoz nyúlhat adott esetben. Nehéz vagy hálás szituáció?

Igyekszünk azt meglátni, hogy ez egy hálás helyzet. Balu is büszke arra, hogy mostanra jó néhány U21-es játékos beugróként szerepet kap a csapatban, így a már gólt is szerző, gólpasszt is adó Béres Boldizsár és Pápa Barni vagy Gáspár Levente. Már a kezdetben a felnőttek között számítunk Sági Mátéra, Farkas Botondra vagy Páterka Bencére. Megdobban a szívünk, ha közülük válik valaki főszereplővé, az, hogy belekóstolhatnak a felnőtthoki világába, hatalmas esély. Nem tudhatjuk, hogy egy gól, egy ütközés, egy gólpassz, egy csere milyen változásokat generálhat a felfogásukban, a karrierjükben. Balunak így persze lefelé kell nyúlni, hiszen az U21-es csapatot is megfelelően kell versenyeztetni, és ugyanez a helyzet az U18-asokkal is. De bátran kell lefelé nyúlni, nem szabad visszafogni a tehetségeket, meg kell adni nekik a lehetőséget, minél hamarabb.

Most jön egy kis szünet jövő héttől, vannak akiknek nagy szükségük van rá. Hogy vannak a sérültjeink?

Kováts Mátét csütörtökön műtötték bokaszalag-szakadással, neki is minden segítséget megadunk majd. Nekünk az a dolgunk, hogy a játékoson ne legyen úrrá a pánik – ami első reakcióként természetes –, azzal, hogy megsérült, mi nem engedjük el a kezét. Mindenkit biztosítottunk arról, hogy számítunk rájuk, a legfontosabb, hogy minél hamarabb felépüljenek. Belényesi Gábor, Fliszár Zalán a rehabilitációjuknak megfelelő kezeléseken is túl van, hamarosan jöhet az intenzív jeges edzésük, Székely-Mádai Gerinek még két hétig fel lesz kötve a keze, van egy kis vállsérülése, Bödök Bencére december közepén vár műtét, és lassan Tóth Bazsi is visszatér a kapuba. 

Hátravan az alapszakaszból tizenhat forduló, majd a középszakasz. Mivel lennél elégedett?

A folyamatos fejlődést szeretném látni, mind játékban, mind a profizmusra való törekvés tekintetében. Godóval sokat beszélgetünk a játékosokkal például az edzések intenzitásáról. Az egyik legnehezebb feladat azt elérni, hogy rutinná váljon, hogy az edzéseket is meccstempóban kell végezni. Nem kell 110 vagy 120 százalékról beszélni, bőven elég a 100 százalék. Koncentrációban, odafigyelésben, intenzitásban. A játékosnak el kell várnia magától, hogy minden passza jól sikerüljön, minden lövése gól legyen vagy minden lövést megfogjon. De el kell várnia a társától, is, hogy minden passzt megfelelően vegyen át, adjon tovább, a kapus pedig minden lövést fogjon meg. Azt várom tehát a szezon hátralévő részében, hogy mindenki tegye hozzá a magáét, érezze, hogy hatalmas lehetőség van a kezében, és lehetőleg éljen is vele, amivel megalapozhatjuk a következő szezonunk sikerességét.