Másfél hónap után ismét bajnokit játszik csapatunk

A DEAC vendégei leszünk november 22-én este.

Véget ért a kényszerpihenő, nagyon bízunk benne, hogy a közeljövőben nem él át hasonló tortúrát az Opten Vasas, miközben tudjuk, ebben az idényben napról napra változnak a körülmények. Szóval a fiúk maguk mögött hagyták a koronavírus okozta karantént, kigyógyultak a betegségből, pihentek, vizsgálatokon estek át, hogy aztán szép lassan visszaszerezzék erejüket a jeges és száraz edzések során.

Négy mérkőzést tudtunk eddig lejátszani az Erste Liga 2020/21-es idényéből, a MAC HKB Újbuda, a Brassó, a Csíkszereda és a Gyergyó ellen, utóbbit, október 6-án megnyertük. A mezőnyből a mi csapatunk játszotta a legkevesebb mérkőzést, a tabellán 4 szerzett ponttal előttünk álló Titánok is már 7 bajnokinál jár.

Vasárnapi ellenfelünk, a DEAC 10 mérkőzésen 5 győzelmet, egy hosszabbítás során szerzett sikert, két ráadásban elveszett mérkőzést és két rendes játékidőben elszenvedett vereséget tud felmutatni, ezzel a harmadik helyen állnak   a bajnokságban a MAC és a Ferencváros mögött.

Legutóbb az UTE vendégei voltak, ott 5-2-re kaptak ki, azt megelőzően viszont 4-1-re nyertek a Titánok otthonában. David Musial csapata roppant veszélyes, így minden koncentrációra szükség lesz a jó eredmény eléréséhez.

Seregély Mátét kértük meg egy kis előzetesre.