Erste Liga: „Minél több lejátszott mérkőzést mindannyiunknak!”

A Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Liga közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen „útnak indították” a bajnokságot. Mindezt annak reményében, hogy minél tovább tartson, minél kevesebb kellemetlenséggel, de a legszigorúbb biztonsági és egészségügyi elvárások mentén.

Kezdjük a legfontosabb információval: az Opten Vasas HC elkezdi a szezont szombaton, este negyed nyolckor indul a meccs a Tüskecsarnokban a MAC HKB Újbuda ellen. Erre azért lesz lehetőségünk, mert nem igazoltak koronavírus fertőzést a csapaton belül, rajtunk kívül még hat keret mondhatja ezt egyelőre el magáról, ők elrajtolhatnak. Az UTE, a Dunaújváros és a Ferencváros később kezdi a szezont.

„Képtelenség előrejelezni, hogy meddig kell megbirkózni a jelenlegi helyzettel” – mondta Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára. – Minden nap, minden megbeszélésen szóba kerül, milyen intézkedéseket, döntéseket kell hozni azért, hogy biztonságban maradjunk és biztonságban folytatódjon a munka a szövetségben, a kluboknál. Nem vettünk vissza abból a tervünkből, hogy a jégkorongot, a XXI. század sportját közelebb hozzuk a nézőkhöz, szurkolókhoz. Konkrét akcióink és terveink vannak a jövőre nézve, függetlenül a járványtól vagy épp alkalmazkodva ahhoz. A koronavírust a fiataloknak is nagyon komolyan kell venni, akkor is, ha tünetmentesen vészelik át, és nagyon fontos a másik ember biztonsága is. Ezzel együtt minél több lejátszott és végiizgult mérkőzést kívánok magunknak.”

„Az elmúlt hetekben megkérdeztük a csapatokat, elindulnának-e az Erste Ligában, egyöntetű vélemény volt, hogy a bajnokságot el kell kezdeni, hiszen azzal is bentebb vagyunk, ha már mérkőzéseket rendezhetünk” – fogalmazott Szabados Richárd, az Erste Liga alelnöke, az Erste Bank Hungary Zrt. vállalati üzletágvezetője. – Az indulás nem azt jelenti, hogy ne tartanánk be minden intézkedést, sőt. Ezzel együtt nincs jó és rossz döntés, csak naponta változó helyzet, sok tényezős és összetevős feladat előtt állunk, a szövetségre, a szponzorokra, a játékosokra, a bírókra, a közreműködőkre, a szurkolókra, mindenkire gondolnunk kell, amikor döntéseket hozunk.”

A Liga erdélyi csapatai az idegenbeli, magyarországi mérkőzéseiket játsszák le az első körben, a másodikban az egymás közötti bajnokikat tudják le Romániában, és csak ezután következnek az erdélyi mérkőzések, amennyiben erre lesz lehetőség.

Szabados Richárd elmondta, egyelőre 90 mérkőzésre látnak előre, ezekre vannak meg a meccsidőpontok, de ez is változhat, ahogyan minden más, a szurkolóktól és a csapatoktól is türelmet és megértést kért, valamint azt, hogy minden biztonsági és egészségügyi protokollt tartson be mindenki. A nézőket a csarnokok befogadóképessége 50 százalékának a mértékéig lehet beengedni a bajnokikra.

Mint megtudtuk, tesztelni csak a tünetek jelentkezésekor fognak a liga tagjai, proaktívan nem (valamint pozitív minta esetén partner lesz a kontaktkutatásban), de ha a helyzet eldurvul, beavatkozik a megfelelő eszközökkel. Egy-egy jogszabály nem fed le élethelyzeteket, de mindenkitől belátást, józanságot és önmérsékletet kér a Liga, valamint a szövetség.

Kérdésre válaszolva elhangzott, ha egy csapatban 13+1 fő rendelkezésre áll, lejátszható a mérkőzés.

A sajtótájékoztatón a csapatok egy-egy képviselője online jelentkezett be, az Opten Vasas HC-t Ladányi Balázs képviselte.

„Készen állunk a szombati kezdésre. Sikerült együtt tartani a csapatot, melléjük igazolni is, és még két légiósra várunk, akik a fiataloknak segíthetnek. A célunk továbbra is az, hogy a fejlődés érdekében sok magyar hokis kapjon lehetőséget és megfelelő minőségű jégidőt” – fogalmazott vezetőedzőnk.