pad

A Dunaújváros érkezik a bajnoki szünet után

A válogatottak programja miatt hosszabb kihagyást követően folytatódik az Erste Liga, a DAB érkezik a Vasas Jégcentrumba.

Tíznapos szünet után lép ismét jégre tétmérkőzésen a Schiller-Vasas, a 19. fordulóban a Dunaújvárost fogadja (hogy aztán pénteken az UTE ellen már elérkezzünk az alapszakasz feléig!).

A DAB legutóbbi látogatását nem szeretnénk feltétlenül felidézni, legyen elég annyi, hogy most egy teljesen más mérkőzésre számítunk. Általában jellemző, hogy a hosszabb szünetek után kicsit jobban felpörögnek a csapatok – így mi is – ebben bízunk, emlékezhetünk, hogy tavaly év végén épp egy nagyobb szünet után indultunk el felfelé.

A Dunaújváros kiválóan kezdte a bajnokságot, azóta egy kicsit alábbhagyott a lendület, de így is az 5. helyen áll, méghozzá biztosan a maga 31 pontjával, hiszen a mögötte álló Gyergyó neve mögött két meccsel többet játszva is „csak” 22 pont áll.

A Schiller-Vasas eltökélt szándéka, hogy elmozduljon a jelenlegi pozíciójából, pontokat szerezének a fiúk, hogy zárkózzanak a tabellán. 

Márton Koppány rövid előzetesében elmondta, a válogatott szünetben kemény edzéseket vezetett a Ladányi Balázs irányította stáb, nagyobb hangsúlyt fektettek ezúttal a kondira. A DAB szerinte erős csapat, olyan játékosokkal, akik meg tudnak ugrani, el tudnak menni szólóban, ha nem figyelnek rájuk – és ezeket a védelmi kihagyásokat meg is büntetik ilyenkor. Nem kérdés, hogy a védekezés lehet a kulcs a szerdai bajnokin is.

A meccs 18:40-kor kezdődik, az első harmadközi szünetben a Vasas SC egyik 6 éves növendéke mutatja be kűrjét, a második szünetben pedig ismét lehet játszani a kapura lövési verseny során.